Még mindig sokakat kísért a tavaly januári West Balkán tragédia, amelynek fő oka az volt, hogy jóval több fiatalt engedtek be a buli helyszínére, mint amennyi megengedett volt.
Csaknem egyéves kényszerszünet után márciusban folytatódhat a NABI buszok gyártása a kaposvári gyárban. Várhatóan 100 dolgozóval kezdik újra a termelést, s többnyire azokat várják vissza, akiket a gyártás szüneteltetése miatt el kellett küldeni.
A pénteken szerencsétlenül járt Costa Concordia luxushajó személyzetének hat magyar tagja közül öt vasárnap késő este megérkezett Budapestre.
Volt mikor még kétszámjegyű benzináraktól rettegtünk, most három, lehet hogy lesz négy is?? Emelte bruttó 10-10 forinttal a 95-ös benzin, illetve a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., ezzel mindkét üzemanyag ára új történelmi csúcsot ért el.
A Lenovo K91 típusjelű, 55”-es televíziója csak a felületes szemlélő számára olyan, mint egy hagyományos nagyképernyős tévé...
Kevesebb megosztásra vágynak a facebookozók?
Amerikai kutatások szerint előkelő helyen szerepel az újévi fogadalmak között a kevesebb közösségi megosztás.
Megérkezett a 84. Oscar - díjátadó hivatalos előzetese!
A Commodore 64 feltalálásának immár 30 éve. Ki gondolta volna?!Az 1980-as évek kultikus személyi számítógéptípusa. A Jack Tramiel által alapított Commodore Business Machines 1982 januárjában jelentette be, és szeptemberben adta ki 595 dolláros áron, ami ezért a pénzért addig elérhetetlen grafikai és hangképességeket nyújtott.
Az EIZO 2010-ben bejelentette legújabb professzionális monitorát, mely az első 23 colos, Full-HD asztali monitor, mely szemüveg nélkül látható 3D képet képes megjeleníteni…
Tűzijátékok a világ minden tájáról 2011 -2012: Új Zéland, Sydney, Dubai, Budapest, Berlin, London, New York, Disney Land
Szenteste meghalt Csita, a Tarzan-filmek Magyarországon is nagyon kedvelt Csimpánza. Hihetetlen, de 80 éves volt! A Tarzan filmek a 30-as években készültek, és Csita akkor a világ legnépszerűbb állatsztárjának számított.
Nem, nem kérem tőled, hogy szerezz bármilyen képesítést, hogy meg akard érteni a Boole-algebra vagy a különféle számrendszerek, szerverek, hálózatok, a Cisco, Sun meg hasonló finomságok rejtelmeit - egyszerűen azt szeretném, ha végre megtanulnál ezzel a rohadt masinával normálisan bánni. Attól, mert nem tudod megszerelni vagy konfigurálni a számítógépet, attól még nem kéne úgy viselkedned egy PC vagy laptop előtt, mint egy komplett idiótának.
Tegyük fel, hogy Windows operációs rendszerrel dolgozol, mert mást nem is merek elképzelni rólad.
Legtöbbet olvasott
-
Balatoni webkamerák
Élő webkamera képek a Balatonról
-
Balatoni képek
Képek a Balatonról:
-
Balaton vízhőmérséklete
Friss vízhőmérséklet adatok a Balatonról
-
Balatoni időjárás
Friss időjárás adatok a Balatonról
-
Halálos Iramban 7 - filmzene és letölthető csengőhang
i don't have friends i got family...
-
Balaton térkép élő közlekedési adatokkal
Használd térképünket és nézd meg a Balaton környéki utak forgalmát!
-
Facebook Messenger helyett
Eleged van az idegesítő Facebook Messenger-ből? Itt egy alkalmazás amivel lecserélheted.
-
Letölthető csengőhang - R.I.P. Paul Walker - Wiz Khalifa - See You Again ft. Charlie Puth - Dalszöveggel
i don't have friends i got family...
-
Balatonfüredi Borhetek programja 2015
A fesztivál, ami több egy gasztronómiai eseménynél. A borvidék legjobb nedűi, - mintegy harminc fajtából származó, közel kétszázötven-féle bor, köztük a slágernek számító rozék, az elnyűhetetlen rizlingek és a díjnyertes nedűk. Augusztus 8-30. között három hét vonulás, nézegetés és kóstolgatás, 150 ezer látogató társaságában a megújult Tagore sétány platánjai alatt. Minden este programok. Bor, flört és buli.
-
Uber Free Ride - Uber Promo Code
Use our invite code, iiy93ue, and get a free ride up to Ft2,500.
Now Read This!
-
Mesteri pszichológia - Íme az
Az iPhone 5-re az első reakciók egyike volt, hogy külsőre…