• BS
  • UBER FreeRide
  • gplus2
  • facebook
  • rss

taio_cruz



A Higher című dal Taio feat Kállay verzióját hamarosan megosztjuk veletek, addig is pillantsatok be abba a stúdióba, ahol András felénekelte a rá vonatkozó részeket!

szigliget hajo


2012 szeptember 28-án adták át a Balaton legújabb és egyben legmodernebb hajóját a szigligeti kikötőben. A Szigliget nevet viselő hajó első munkanapján mintegy 400-500 érdeklődőt utaztatott ingyenesen több fordulóban Szigliget és Badacsony között.
 

 

zimmer-frei



Sok szabálytalansággal, mulasztással találkoznak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) és az önkormányzatok adóellenőrei a Balaton parti szállásadók körében végrehajtott közös ellenőrzéseik során. Az eddigi ellenőrzések kétharmada tárt fel valamilyen szabálytalanságot, illetve hiányosságot. 


 

anna_bal

A hagyományoknak megfelelően idén is szakmai zsűri választotta ki a bál 15 legszebb lányát, a végső döntést ezúttal is a közönségre bízták. A szavazatok alapján a 187. Anna-bál szépe a balatonfüredi, 18 éves, a Lóczy Lajos Gimnázium tanulója Bőr Viktória. Az első udvarhölgynek a budapesti, 18 éves Antal Dórát, a második udvarhölgynek a 20 éves veszprémi Albert Zsuzsannát választották. A hagyományok szerint az Anna-bál szépe Viktória-mintás Herendi vázát, udvarhölgyei pedig Rothschild- és Apponyi-mintásat kaptak ajándékba.

Ákos - Balaton Sound

Mint azt már tudjátok, vihar szakította félbe Ákos szintipop koncertjét a Heineken Balaton Sound nulladik napján. A csalódott rajongókat a Sziget nulladik napján kárpótoljuk!

balatonsound

A Heineken Balaton Sound szervezői július 9-én délután 5 órakor jelentették be, hogy a kibocsátható bérletek elővételben elkeltek. A fesztiválra mától csak napijegyek kaphatók, illetve a helyszínen még 1000 db bérlet áll a vendégek rendelkezésére.

balaton_atuszas_2012

Balaton-átúszás történetében most fordult elő másodszor, hogy tízezernél is többen, egészen pontosan 10 187-en teljesítették a Révfülöp és Balatonboglár közötti 5,2 kilométeres távot.

balatontuszs






A 2012 évi Balaton-átúszás a kedvező idő esetén 2012. július 7-én szombaton kerül megrendezésre. Hagyomány már, hogy az 5.2 km-t a révfülöpi kikőtőből indulva, a balatonboglári Platán strandra érkezve kell teljesíteni. A rajt időszak reggel 8.00 órától délután 14.00-ig tart.




keszthely_muzeumok_jszakjaTizennégy helyszínen várják a látogatókat szombaton, a múzeumok éjszakáján Keszthelyen. A Sétálóutcában dobosok hívják fel a figyelmet a programokra, dottó kisvonat jár körbe-körbe a helyszínek között, a város forgatagából kieső Szendrey Júlia-emlékszobába pedig külön busszal szállítják majd az utasokat.

harley_alsoors


A motoros felvonulás résztvevői szombat délben indultak az Európa kempingből, a zászlók az úgynevezett flag-fesztivál keretében lobogtak a járműveken. Idén többek között Olaszországból, Norvégiából, Németországból, Ausztriából, Szlovákiából és Csehországból érkeztek motorosok az alsóőrsi fesztiválra. Az idei útvonal: Alsóőrs-Balatonfüred-Tihany-Aszófő-Csopak-Paloznak-Lovas-Felsőörs-Balatonalmádi-Alsóörs.

Page 45 of 50

Legtöbbet olvasott