• BS
  • UBER FreeRide
  • gplus2
  • facebook
  • rss
Monday, 26 September 2011 08:56

WTCC- és IRC-futamok 2012-ben is Magyarországon

rally

A túraautó-világbajnokság (WTC), illetve az IRC rali-vb is visszatér jövőre Magyarországra, s az idei évhez hasonlóan az előbbi futamának a Hungaroring ad otthont, utóbbiét pedig a Mecsek-rali keretein belül rendezik meg.

A Hungaroring Sport Zrt. vasárnapi tájékoztatása szerint az idén júniusban nagy sikerrel megrendezett WTCC-futam után a sorozat jövő évi naptárába május 6-i időponttal került be a mogyoródi viadal, mely a 12 futamos sorozat ötödik versenye lesz majd. Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója, illetve a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke reméli, hogy 2012-ben ugyanolyan vonzó lesz a futam a nézők számára, mint a nyár elején volt, s ebben jövőre is sokat segíthet Michelisz Norbert, a WTCC egyetlen magyar pilótája. "Nem titok, őt szeretnénk megnyerni a május 6-i verseny kampányarcának".

"Folynak már a tárgyalások egy hosszútávú együttműködésről, hisz egyelőre csak a 2012-es szezonról állapodtunk meg. Az idei hathetes felkészülés helyet most nyolc hónapunk lesz arra, hogy mindent előkészítsünk, illetve előteremtsük a futam költségeit. Ugyan a jogdíj összege nem is hasonlítható össze a Formula 1-es jogdíjjal, azért ennek anyagi hátterét biztosítanunk kell. A 2012-es verseny már nem lesz ingyenes, de olyan konstrukciót dolgozunk ki a szurkolók számára, ami abszolút a magyar pénztárcákhoz fogja igazítani a belépők árait." A második számú nemzetközi ralisorozat idei pécsi viadalát közel 150 ezer néző tekintette meg a helyszínen, ami meggyőzte a vb jogtulajdonosait arról, hogy helye van a Mecsek-ralinak a naptárban. "A jogtulajdonost, aki egyébként a WTCC vb-futamok jogtulajdonosa is, teljesen elkápráztatta a Pécsen tapasztaltak, így a jövő évi versenynaptárba bekerült a Mecsek Rally, mint világbajnoki futam."

forrás: mti.hu 

Festival

Recommended by yuppi.hu

Legtöbbet olvasott