Ezek a következőek: A nyugdíjrendszer jelenleg fenntartható, a távoli jövőben keletkező problémák megelőzése érdekében kell beavatkozni. A mostani nyugdíjasok szerzett jogai sérthetetlenek, jogbiztonságra hivatkozva reformok során hosszú átmenetet kell biztosítani, ami a fiataloknak aránytalanul kedvezőtlen. A mostani nyugdíjasok megérdemlik a részükre juttatott ellátásokat még hitelből is, hiszen rengeteg járulékot fizettek, végigdolgozták az életüket, felnevelték a mai járulékfizetőket, és fiatalon ők is nagyvonalúan gondoskodtak az öregekről.
Nézzük mi a valóság: A nyugdíjak jelenlegi szintje már most sem tartható fenn. Ha megvizsgáljuk az elmúlt évek költségvetési törvényeit, látjuk, hogy gyorsuló ütemben folyik a források átcsoportosítása a nyugdíjkasszába minden más területről. A leglátványosabb az egyészségbiztosítási kasszából történő átszivattyúzás, a járulékbefizetések arányainak megváltoztatásával és a GYED-re jutó nyugdíjjárulék átemelésével a nyugdíjkasszába. Ebben a helyzetben nem lehetséges olyan reformot végrehajtani, mely érintetlenül hagyja a jelenlegi nyugdíjakat, kizárólag a jövő nyugdíjasait hozza kedvezőtlenebb helyzetbe. Már csak azért sem, mert a sokat hangoztatott érdemek sem adnak erre okot.
Szembe kell nézni nyugdíjasokra költött valódi kiadásokkal
A nyugdíjasokra fordított kiadások alatt nem csupán a nyugdíjasok havi juttatását értjük. Ez jelenleg kb. 2.850 milliárd forint. Ide kell számolni az egészségbiztosítási kasza háromnegyedét, a különböző utazási kedvezményeket, energia-ártámogatásokat, idősotthonok fenntartási költségeit. Fontos tudatosítani, hogy a nyugdíjasok ingyen kapják az alapvető közszolgáltatásokat. Összességében a költségvetés nagyjából 40%-a megy el a nyugdíjasokhoz egyértelműen köthető kiadásokra.
Kik azok a nyugdíjasok valójában?
A nyugdíjasok száma 3 millió felett van. Ebből kb. 780 ezer az úgynevezett rokkantnyugdíjas és 225 ezer megváltozott munkaképességű, egyéb rokkant. Ezeknek kb. a negyven százaléka már elérte a nyugdíjkorhatárt. Érdemes összevetni a feleakkora lakosú Szlovákiában néhány évvel ezelőtt 27 ezer volt a rokkantak száma. A szlovák számokból kiindulva megállapíthatjuk, hogy ma Magyarországon maximum ötvenezer rokkant lehetne, tehát a többi rokkant igazából álrokkant, vagyis csaló. További döbbenetes adatokat is találunk, ha megnézzük az ONYF állománystatisztikai adatait. A mai 3 millió nyugdíjasból jelenleg kevesebb, mint 1,5 millió a korbetöltött öregségi nyugdíjas a többiek más címeken jogosultak nyugdíjra. Jelenleg 760 ezer nyugdíjas 60 év alatti. Széles körben elterjedt, hogy a nyugdíjasok sokat dolgoztak, azonban alig 490 ezernek van 40 évnél hosszabb szolgálati ideje, ami a 3 millió nyugdíjasnak kevesebb, mint egy hatoda. A szolgálati időről tudni kell, hogy nem a teljes munkával és adófizetéssel töltött éveket jelenti, hanem a mai nyugdíjasoknál beleszámít ebbe a tanulás egy részének az ideje, sorkatonai szolgálat, a munkanélküliséggel eltöltött idő. A magyar nők 1957 óta nem szülnek elég gyermeket, a termékenységi ráta 2,1 alatt van. A nyugdíjasok tehát összességében nem gondoskodtak elég adófizetőről, akik öreg napjaikban fizetik a nyugdíjakat és működtetik az országot.
A nyugdíjasok annak idején gondoskodtak az idősekről, tehát a mai fiatalok is kötelesek magas színvonalú ellátást nyújtani, akár hitelből is?
1970-ben a nyugdíjasokra a nemzeti össztermék töredékét költötték, mint ma. Az akkori idős emberek szó szerint nyomorogtak, rendkívül szerényen éltek, az idősek jelentős része nem kapott járadékot. Még 1990-ben is a nyugdíjba vonuló 60 éves ember az átlagkeresetének a 60%-át kapta nyugdíjként, míg2008-ban már 103%-os helyettesítési ráta is előfordult.
A nyugdíjreformerek egyéb tévedései
A nyugdíjrendszerről író szerzők többsége abból indul ki, hogy a társadalmi környezet változik ugyan több évtizedes távlatban, azonban a változás nem fogja érinteni a társadalmi berendezkedés alapjait. A demográfiai folyamatok hatása nem lesz túl jelentős, kicsit több lesz az idős, kevesebb a fiatal, romlik az aktív-inaktív arány, valamennyivel növekedni fognak az egészségügyi közkiadások, de alapvetően a társadalom nem fog megváltozni. A tőkefedezeti magánnyugdíj-pénztári rendszert még kevésbé fogja érinteni az elöregedés, mert a befektetési portfólió változtatásával kiküszöbölhetőek a negatív folyamatok káros hatásai, a fiatalabb korfával rendelkező országokban eszközölt befektetések biztos öregkort biztosítanak majd a "felkopaszodó" korfával rendelkező országok idős lakóinak.
Abban is egyetértés van, hogy a fiatal korosztályok tagjainak bizalma mindvégig töretlen marad mind az állami nyugdíjrendszerekben, mind a magán-nyugdíjrendszerekben. Nem fog olyan előfordulni, hogy a csökkenő számú aktívak politikai pártot alapítanak, nyilvánosan megkérdőjelezik az időseknek juttatott források mértékének jogosságát, nem fognak látványosan fellázadni a csökkenő mértékű és idejű egyre bizonytalanabb nyugdíjígérvényekért cserébe fizetendő emelkedő járulékösszeg, illetőleg biztosítási díjak ellen, nem fogják követelni a gyermeknevelés mint hosszú távú befektetés elismerését. A begettósodott kistérségek és a teljes etnikumcserén átesett települések számának növekedése sem okoz majd kezelhetetlen problémákat. A csökkenő oktatási ráfordítások ellenére is javulni fog a társadalmi mobilitás, drasztikusan javulni fog a halmozottan hátrányos környezetben élő gyerekek csúcsadófizetővé válásának esélye. A termelékenység folyamatos növekedése évtizedekig fennmarad.
Mielőtt részletekbe menő vitába kezdünk a magyar magán-nyugdíjpénztárak gazdálkodásra vonatkozó részletszabályokról, rendkívül hasznos megvizsgálni a tágabb környezetet, különös tekintettel a várható kockázatokra. Több elemzésben feltűnik a 2050-es év mint valami nagyon távoli időpont, amit a ma élők többsége amúgy sem fog megérni. Fontos megemlékezni arról, hogy az idei 23 éves diplomás pályakezdő 2050-ben 64 éves lesz, tehát még a ma ismert szabályok szerint sem lesz nyugdíjas, sőt mivel bizonyosra vehető a további korhatáremelések sorozata, 70, 72 éves öregségi nyugdíjkorhatárral számolhat, amennyiben konzervatív becsléssel tervezi meg tankönyvi módon előrelátóan életpályáját. Tegyük fel a kérdést, mit is ígérünk ma, mit ígér a társadalom a mai pályakezdők számára, rendkívül magas adó és járulékbefizetésekért cserébe?
Óriási a feszültség a jelenlegi ellátás szintje és a mai magas járulékért ígért jövőbeni ellátás között.
Az ígéret úgy szól, hogy legyél szíves kedves pályakezdő adózni, járulékot és magán-nyugdíjpénztári tagdíjat fizetni. Mivel a mai nyugdíjasok nem voltak olyan szerencsések, mint te és fontos a társadalmi szolidaritás, adódból szíveskedj pótolni a magán-nyugdíjpénztári befizetéseid miatt az I. pillérből kieső bevételeket. Biztosíts a korhatár alatt se nem öregen, se nem munkaképtelenül nyugdíjba vonult millióknak a gyermeket nevelő adózók életszínvonalánál magasabb életszínvonalat biztosító nyugdíjat és az általános elégedetlenség ellenére magas színvonalú ingyenes egészségügyi ellátást. Cserébe megígérjük, hogy valamikor, 65 életéved betöltése után, kapsz valamekkora nyugdíjat az I. pillérből és ma még ismeretlen szabályok szerint ad majd neked járadékot a magán-nyugdíjpénztár, melynek fizetheted működési költségét és viselheted a befektetési kockázatot. Ez bizony erősen piramis-játéknak hangzik! Ha esetleg úgy gondolod, jobban bízol gyermekeidben, mint az intézményesített nyugdíjban, nevelhetsz sok gyereket, de a gyereknevelési költségeket az adórendszerben nem kívánjuk érdemben elismerni, családtámogatásokra szánt összegeket ütemesen csökkentjük évről évre és a gyermekneveléshez szükséges árukat a legmagasabb áfa körben tartjuk.
Hogyan is fog kinézni 2050-ben a magyarországi társadalom? Hányan leszünk? Mekkora lesz a 65 év felettiek aránya? Ha figyelembe vesszük, hogy az elmúlt egy évben 100 ezerrel csökkent a járulékfizetők száma és máris hangosan recseg-ropog a nyugdíjrendszer, hihető, hogy a mainál rosszabb korszerkezetnél működni fog a nyugdíjrendszer? A jelentősen megváltozott etnikai összetételű aktívak el fogják ismerni a ma fontosnak tartott értékeket?
Mennyire hihető, hogy a magán-nyugdíjpénztárak értékelhető ellátást fognak nyújtani? Az első 10 év tapasztalatai nem túl bíztatóak, a tavalyi év eredményei kifejezetten lesújtóak. 10 év azért már egy aktív életpálya negyede. Mekkora a valószínűsége annak, hogy a jövőben jobb hozamok lesznek? A vén Európa öregjeit ki fogja eltartani? Aktív kínaiak abból az országból, ahol a 1980-ben kezdődött a hivatalos egyke-politika és 2020 után több százmillió dolgozó kerül ki a munkaerőpiacról, úgy hogy nem lép helyükre senki és nincs állami nyugdíj? A gyorsuló ütemben öregedő indiai társadalom aktív polgárai? A muzulmán kultúrkör aktív tagjai? Vagy az az Afrika, ahol az aktív korúakat megállíthatatlanul tizedeli az AIDS?
Ma Magyarországon vihar előtti csend van. Az aktív korosztályok tagjai körében elterjedt a mi már úgysem fogunk értékelhető állami nyugdíjat kapni vélekedés, de azt a következtetést tömegesen és nyilvánosan még nem vonták le a mai járulékfizetők, hogy akkor miért is kéne eltartani a mai nyugdíjasokat ezen a szinten, magas járulékokból és hitelből? A magán-nyugdíjpénztári tagok úgy gondolták, hogy ők már biztonságban vannak, öregkori ellátásuk biztosított, évente megkapott nyugdíjpénztári egyenlegeiket nem nagyon olvasgatták eddig. Tavasszal változott a helyzet, egyre többen olvasták rémülten, hogy pénzük jelentős része elúszott. Elkezdtek gyanakodni, habár a pénztárak szorgalmasan bizonygatják, hogy ezek még virtuális veszteségek, majd visszajön a pénz, hosszútávon minden a legnagyobb rendben lesz, pont rosszkor vezették be a választható portfóliós rendszert. Hamarosan a mai pályakezdők, és harmincasok is meg fogják kérdezni, hogy akkor mi is várható? A mai átlag pénztártag átlagos jövedelem utáni befizetésből mekkora nagyságrendű járadékra is számíthat a legideálisabb esetben, ha nem lesz több olyan év, amikor csökken a GDP, ha mindig alacsony lesz az infláció és minden évben lesz valamekkora növekedés. A kapott választ követően, miszerint pár tízezer mai forintnak megfelelő vásárlóértékű járadék várható, fel fogják tenni a kérdést, hogy ezért fizessünk évtizedekig? Ezért tegyük a pénzünket a pénztárakba, amikor ezt a pénzt családépítésre is fordíthatnánk, nevelhetnénk belőle még egy gyermeket.
Mi a teendő?
A politikai szereplőknek tudomásul kell venniük, hogy új helyzet van, az inaktívaknak való ígérgetés és szavazataik adóemelésből és hitelből történő megvásárlásának korszaka véget ért. Új verseny kezd kialakulni az országok között, verseny az európai kultúrkörbe tartozó, európai kultúrát tovább adó, tehát gyerekeket nevelő dolgozni képes, motivált, integrációs problémákat és költségeket nem generáló 20-40 év közötti aktívakért. Ha nem változtatunk azonnal, más országok ki fogják szippantani ebből a térségből a legjobban képzet, legjobban motivált aktívakat.
A nyugdíjrendszerről szóló vitákban komolyan kell venni a demográfiai összeomlás veszélyeit, ajánlatos a pesszimista előreszámításoknál pesszimistább számokból kiindulni. Tudomásul kell venni, hogy azonnali beavatkozás szükséges, hamisak azok az állítások, melyek szerint évek vannak hátra a paradigmatikus reform megszerkesztésére és további évtizedek állnak rendelkezésre a hosszú átmeneti idővel történő végrehajtásra. Számolni kell azzal, hogy a befizető korosztályok felmondják a jelenlegi alkukat rövid időn belül. Nem lehet még egyszer eljátszani azt bizonyos nem túl szerencsés korosztályokkal, hogy átmeneti rendszer címén évtizedekig dupla járulék fizetését várjuk tőlük.
Meg kell szüntetni a nyugdíjrendszer legönpusztítóbb vonását, azt hogy a nyugdíjmérték meghatározásánál a szolgálati időt és a befizetett járulék mértékét veszi figyelembe, figyelmen kívül hagyva azt, hogy a biztosított milyen mértékben járult hozzá a következő járulékfizető generáció előállításához, azaz hány gyereket nevelt. Jelenleg aki nem nevel gyerekeket, hosszabb szolgálati idővel rendelkezik, magasabb életpálya keresményt ér el és magasabb nyugdíjat kap a mások által felnevelt járulékfizetőktől. Teljesen abszurd, hogy a nyugdíjrendszer azokat jutalmazza magasabb nyugdíjjal, akik semmit sem tesznek a rendszer hosszú távú fenntarthatósága érdekében. Ezért be kell szüntetni a svájci indexálás, inflációkövető indexálás vitát és be kell vezetni a gyerekszám szerinti indexálást. A gyermeket nevelő járulékfizetőknek nem csak adókedvezményt, hanem járulékkedvezményt kell adni, a munkáltatói járulékból is.
A magán-nyugdíjpénztárak nem beszélhetnek sokáig mellé, sokáig nem játszhatják el, hogy mínusz 36% hozamot értünk el, de cserébe pontgyűjtőprogramra regisztrálhatsz kedves pénztártag a neten és 40 doboz legót nyerhetsz. Ha nem mutatnak fel a pénztárak érdemi cselekvést és valódi eredményeket, az aktívak és a kormány alkut fog kötni. A kormány lehetővé fogja tenni az 52 év alattiak visszatérését az I. pillérbe, kikapcsolja a II. pillér pénztárait, melyek az I. pillér tekintetében hiánygenerátorként működnek, az aktívaknak meg ad járulékkedvezményt. Az aktívak meg ha már úgyis elbukják vagy így vagy úgy befizetéseiket, legalább a jelenben kapnak járulékkedvezményt. A pénztáraknak meg marad a manyu hívők kemény magja, csak az a kérdés, hogy ez a mag elég nagy-e továbbéléshez.
A szerző 32 éves adórabszolga, családapa"
forrás: vastagbor.blog.hu
