• BS
  • UBER FreeRide
  • gplus2
  • facebook
  • rss
Saturday, 04 July 2015 00:00

London elektromos taxikra vált #london #taxi

London városának taxis állományát 2018-ra teljes egészében elektromos hajtású járművekre cserélik. Az első próbajáratok már az utakat róják és a teszteken remekül szerepelnek.

Az új taxi állományt a Multimatic készíti és a specifikációi igen ígéretesek. A hét üléses (6+1) jármű harmadannyit fogyaszt, mint előző társa és CO2 kibocsátása is 65g/km alatti. Az autó 4,905 m hosszú, 1,8 m széles és majdnem 2 méter magas, tömege pedig 2,5 tonna, átlagos hatótávolsága pedig 560 km. A két 50 kW-os villanymotoron kívül helyet kapott még egy 1 literes benzines hatótávnövelő az autóban, amivel az akkumulátorokat tölthetjük az erre a feladatra optimalizált generátorral. Az így elérhető maximális sebesség 80 km/h, ezt rendeletben szabályozzák Angliában.

Emellett még olyan extrákkal is ellátták, mint USB telefontöltő, légkondicionáló, teljes kerekesszékes használat, panoráma üvegtető, érintőképernyős televíziók így az utasoknak nincs mire panaszkodniuk. Az autó üzemeltetése még így is jelentősen csökken, körülbelül 20-40 Font/nappal olcsóbb, mint a diesel társainak.



  •  


Az autó teljesítménye és specifikációi alapján a tulajdonosok hatalmas adókedvezményeket és állami támogatásokat kapnak a nem zéró károsanyag-kibocsátású taxikhoz képest. London belvárosának levegője igen szennyezett, évente 30 000-en halnak meg légszennyezéshez visszavezethető betegségekben ezért, 2020-tól a belvárosba a diesel és benzinmotoros járművek 10 Font-os „szennyezési” díj ellenében léphetnek majd be, ezzel segítve további terjedését a környezetbarát járműnek.



★ Follow Us! ★

  •  

Additional Info

  • Source: newmetrocab.com, dailymail.co.uk, industrytap.com

Festival

Recommended by yuppi.hu

Legtöbbet olvasott