• BS
  • UBER FreeRide
  • gplus2
  • facebook
  • rss
Thursday, 24 September 2015 00:00

Migráns kérdés - Tudjuk a megoldást!

Meggyőződésünk, hogy a helyzet kezelését illetően nem teszetoszaságról van szó, hanem arról, hogy nem tudják európai politikusaink, hova nyúljanak bele ebbe a kényes, állóháborúvá merevedett hármas szembenállásba.

A nagyhatalmi politizálás kihívása ez a helyzet, 2011 óta sokan, gyakorlatilag már minden politikus megszólalt a témában, főleg azok, ugyanazok, akik ma a legtöbbet tudnák elérni befolyásukkal. A szélsőjobbosok által elvárt fegyveres beavatkozásról most ne essék szó, azt nem tartjuk megoldásnak. Egy rövid áttekintés a népvándorlás okairól, és arról, hogy miért ódzkodik a világ a szárazföldi csapatok bevetésétől.

Egyrészt a csapatok(orosz és nyugati koalíció) közelmúltbeli ténykedése mit művelt a Közel Keleten azt láttuk. Afganisztán a mai napig nem jött vissza az orosz, tálib és amerikai intervenció kábulatából, az állam nem működik, másrészt a nyugati életforma és az iszlám, az két összeférhetetlen dolog ott, abban a térségben. Reza Pahlavi Iránja nyitott volt, nyugatbarát, és '78-ban megbuktatta az a Khomeini, aki iszlám államot épített ki Iránban. Még most is erős a fundamentalizmus, és nem lehet lebontani teljesen ezt a fejlődést akadályozó, bigott ideológiát, sőt az atomprogramjuk még fenyegethet is. Azért mégis egy ősi kultúráról és népről van szó, Makedón Sándor birodalmának ékkövéről, a perzsa identitásról.

Irakban Szaddam Husszein vaskézzel tartotta össze az etnikailag sokszínű iraki társadalmat, akár Sztálin vagy a későbbi szovjet blokk vezetői is, nem véve tudomást az eltérő kultúrákról. A feszültségek le voltak fojtva, mint egy boroshordó, erjedés meggátolva, így nem létezett a probléma. Ezt tovább lehetne elemezni minden népnél, a szíreknél, törököknél, kurdoknál,...

Ezzel nem is volna baj, - innen figyelve, ha nem lenne az iszlám vallású emberek nagy többségénél tapasztalható elégedetlenség a saját társadalmukkal szemben. Az információs forradalom minden muzulmán család számára egyértelművé tette, hogy a társadalmuk alkalmatlan arra, hogy gyerekeiknek egy jobb, élhetőbb jövőjük legyen, márpedig ez egy természetes, ösztönös törekvése minden szülőnek. Mivel változtatni nem tudnak, elvándorolnak. Véleményünk szerint ez a migráció, és főleg a tömeges elvándorlás fő oka.

Na de hova menjenek? Az Arab Félsziget államaiban már millióan dolgoznak fél-rabszolga sorban, az állami berendezkedések teokratikusak(főleg Szaud Arábia), és bigottabbak, mint ahonnan jönnek. Még a működő állam és a jóléti háló sem teszi vonzóvá ezeket az államokat, ráadásul a befogadó készségükkel kapcsolatban még felmerül némi kívánnivaló.

Közép Ázsia - hasonlóan autokratikus berendezkedésű államokból áll, mint amilyet elhagynak. Menekülsz az ördögtől és az anyjához kerülsz. Ez sem járható út. Pedig a valamikori Selyemút gazdag államai,... Norvégia a Spitzbergákra telepítené le az arabokat, szélsőkig terhelve az újhoz, a máshoz való alkalmazkodási képességeiket, hajlandóságukat.

És akkor tisztán ideológiai alapon kell gondolkodni, - a legjobbnak a skandináv köztársaságok nyitott államformáját választják, és csak utánuk következnek a nyugati demokráciák, mint lehetséges migrációs célállomások. Tévedés ne essék mi, Kelet Európa, azért nem tartozunk közéjük, mert ugyan Európában vagyunk, de nem nyugaton, szegények sem vagyunk(?!!??) de gazdagok sem, befogadók főleg nem, toleránsak is csak ímmel-ámmal. Szomorú ezt így leírva látni, de sok benne az igazság. Még a politikai tőke-felhalmozás is belerondít a képbe.

A jámbor muzulmánok a lábukkal elutasítják az iszlámot és az általa kínált életformát, szembeköpve ezzel mindazt, amibe hittek, éltek. Milyen jámborság az, hogy csak úgy semmibe vesszük az isteni kinyilatkoztatásokat(Korán) és a feltétel nélküli alázat fölött is már eljárt az idő, így az nem más, mintegy kiürült fogalom. Életformának már alkalmatlan!

Ha még erre rájön más, hatalmi, vallási, korrupciós, intézményes terrorizmus és ki tudja még milyen jelenség, akkor az elvándorlás, mint folyamat nem állítható meg. Kerítéssel és egyéb jogi határzárral és szigorúan alkalmazott adminisztratív eszközökkel főleg nem. Csak fékezhető.

Nincs mese, a bikát a szarvánál kell megragadni, ha azt akarja a világ, hogy a folyamat leálljon. Gondoljon minden európai politikus arra, hogy ha nincs jó megoldás, akkor fuccs az eddigi, már-már az elhülyülést segítő, kényelmes és teljesítmény kényszer nélküli életnek, a szabad mozgásnak, a Schengeni rendszernek, minden szép álmodozásnak és henyélésnek, és nem utolsó sorban a jó EU-s fizetéseknek, főleg a nettó befizető államok adófizetőinek terhére. Fuccs Kelet és Dél Európa jóléti vágyainak, felzárkózásának és talán az egész európaiságnak.
Merkel asszony, Obama úr, Putyin, junker, - üljenek már le és szüntessék meg a polgárháborút Szíriában. Vessenek véget Asszad elnök regnálásának, takarítsák el az intézményes terrorizmussá fejlődő Iszlám Államot, és hagyják egy kicsit fejlődni az oroszokat nagyhatalmi státuszuk visszaszerzésében. Az amúgy is erős szíriai jelenlétükkel hozzanak létre egy átmeneti bábállamot(ne olyat mint a Afganisztánban). Fogják vissza egy kicsit a kőolaj termelést(Obama úr, ez önnek szól), hogy emelkedjen az olaj ára, így az oroszoknál nem szorít annyira a költségvetési hiány, illetve az egész világgazdaságnak jót tenne a dolog. Segítsék a kurdokat egy önálló állam megalakításában, amivel sakkban tartható Irak, Irán, Szíria és Törökország, mellesleg tompítja a kurd ellenállást is. Szíria újjáépítését anyagilag segíteni kell(Merkel asszony), és talán mindenki fontolja meg, hogy hagyják-e az oroszokat kijutni a Perzsa Öbölbe, így segítve Szevasztopolra, a Krímre és Kelet Ukrajnára nehezedő patthelyzet megoldását. Hogy mivel fogható meg az orosz túlterjeszkedés. A saját gazdaságuk és a társadalmi politikai berendezkedésük erre a garancia. Az orosz ipar alig képes a megújulásra, a politika ezt nem segíti, sőt akadályozza. Így nem lesz soha akkora gazdasági potenciál, ami táplálhatna egy regionális vagy globális expanziót, viszont lesz egy rugalmasabb orosz álláspont.

Reszler István

Festival

Recommended by yuppi.hu

Legtöbbet olvasott