• BS
  • UBER FreeRide
  • gplus2
  • facebook
  • rss
Friday, 12 June 2015 00:00

Balatoni programok 2015 #balaton #programok #szabadidő #nagyonbalaton

2015-ös nyári programok a Balatonnál

Ultrabalaton
A Balaton körül, május 29-31.
Az idén először az NN Biztosító névadó támogatásával megrendezésre kerülő NN Ultrabalaton hazánk egyik legnépszerűbb tömegsport eseménye, egyben Közép-Európa leghosszabb futóversenye, melyen a táv „csupán“ egy kör, de az a Balaton körül. A 220 km-es versenyen indulni lehet futóként egyéniben vagy váltóban, illetve bringatúra résztvevőként. Az UB azonban nem csupán a teljesítményről szól, egyszerre futózarándoklat és egész hétvégés fieszta.
Az esemény 2007-ben indult útjára, azzal a céllal, hogy létrejöjjön egy 200 kilométernél is hosszabb ultrafutó verseny. A kezdeti, 200 fős indulói gárdához évről-évre többen csatlakoztak, mígnem az esemény népszerűsége sokszorosára nőtt. Idén rekord létszámú nevező, 200 egyéni induló, 650 csapatváltó és 400 kerékpáros, összesen közel 6500 fő vág neki a távnak. Ráadásul már márciusban beteltek a nevezési lehetőségek, ami újabb rekord az UB történetében. A teltház miatt idén először extra lehetőséget is biztosítanak a szervezők: az UB Félmaraton május 31-én, 11 órakor rajtol Balatonszéplakról és természetesen a Club Aliga területén felépített versenyközpontban lesz a 21 km-es egyéni futás célja.
Az UB hősei az ultrafutók, akik egyedül vágnak neki a 220 km-es körnek. Idén is itt lesz a tavalyi győztes és 18 óra 30 perces (!) köridejével pályacsúcstartó Ivan Cudin, újra eljön Francoise Gilles Pallaruelo, aki ezidáig minden UB-n célba ért egyéniben, és rajthoz áll a verseny korábbi egyetlen női abszolút győztese, egyben a világ legjobb női ultrafutója, dr. Lubics Szilvia is, aki – tiszteletünk jeléül – az egyes rajtszámot viseli majd.
Szeretnénk kiemelni a Mosoly váltó, a Láss egyesület és a Suhanj! alapítvány részvételét is, akik karitatív céllal vágnak neki a pályának.
Az UB mára fogalommá vált. Egyszerre szól a versenyzésről, önmagunk határainak megismeréséről, a közösségi élményről, a buliról és a Balaton környékének megismeréséről. Az "év leghosszabb napja" melyen minden megtett kilométer számít!



Kövesd a Balatont!

  •  


Bringázd körbe a Balatont!
A Balaton körül, június 16 - augusztus 30.
A Balaton körbebicajozása olyan, mint az El Camino túraútja. Nagyon sokak bakancslistáján szerepel a tó körbebiciklizése, és ezen igazán semmi meglepő nincs. A 230 kilométeres bicikliút vízpartokon, hegyek lábán, szőlők és nyaralók mellett halad: minden rajta van, amit a balatoni tájban szeretni lehet. Ugyanakkor nincsenek benne extrém szakaszok, így bármilyen hétvégi bringás, család, gyerek nekivághat.
Így is tesznek egyre többen, ezért idén a Nagyon Balaton is beszáll a Balaton körbebringázás népszerűsítésébe. A legnagyobb balatoni bringás eseményt, a Bringamánia Tour de Balatont szervező Vuelta Sportirodával közösen június közepétől nyár végéig húsz bringapontot hozunk létre a Balatonnál. A bringások itt szerszámokhoz és frissítőhöz is juthatnak. Ha pedig be is csekkolnak ezeken a pontokon és regisztrálják magukat a bringás alkalmazásba, akkor balatoni hosszúhétvégéket is nyerhetnek. Hogy érdemes legyen máskor is bringázni a Balaton körül.

Balaton Method nyári turné
Több helyszínen a Balaton körül
2015 elejének filmes és egyben zenei szenzációja volt a Balaton Method zenés film bemutatása, amelynek a MOL Nagyon Balaton kiemelt partnere. Szimler Bálint és Rév Marcell filmje a magyar popzene színe-javát felvonultatta a Quimbytől a Fran Palermoig – a Balatonnál. A zenészek zenélnek vízibiciklin, óriáscsúszdán, vasútállomáson, falusi kocsmában, templomban és a Káli-medencén átszáguldó furgonokon.
A különleges filmet nyáron autentikus balatoni helyszíneken is levetítik: láthatjuk a Tihanyi PIAC placcon, a Fövenyes Ketmoziban, a Művészetek Völgyében és Zamárdiban is, a MasterCard Balaton Sound és a STRAND – Nagyon zene Fesztivál idején.



Kövesd a Balatont!

  •  


KULTKIKÖTŐ
Balatonföldvár, június 26 – augusztus 29.
Saját bemutatóval és három új helyszínnel nyit az idén 10 éves KULTKIKÖTŐ.
A jubiláló KULTKIKÖTŐ különleges eseményekkel ünnepli születésnapját: saját bemutatóval, új helyszínekkel, új műfajokkal, megújult környezetben várja a kulturális kikapcsolódásra vágyókat. A Balaton legsokoldalúbb rendezvénysorozata Balatonföldvár mellett idén két új település három helyszínén nyitja meg kapuit. Június 26 és augusztus 29 között Földváron, Bogláron és Fenyvesen összesen több mint 180 programot – zenés és prózai színházi előadásokat, könnyűzenei koncerteket, családi programokat, képzőművészeti kiállításokat, filmvetítéseket és borkóstolókat – kínálnak a szervezők. A Kultkikötő Produkció Nagy Sándor és Nagy Viktor szereplésével mutatja be A lemez két újabb oldala című képzeletszínházi előadást, ami Janikovszky Éva felnőtteknek szóló írásából készül. Az összművészeti fesztivál repertoárjában találunk tangóestet és operettet, rockkoncertet és monodrámát, ugyanazon a színpadon láthatják a nézők a Quimbyt és a KFT-t, Molnár Piroskát és Dobó Katát, Oszvald Marikát és Láng Annamáriát, a Closert és a Csoportterápiát, Gálvölgyi Jánost és Góbi Ritát, a Szabadkai Népszínház társulatát vagy a Szamárfül Projektet, függetleneket és mjuzikelkámedit, Jászai Mari életét és Badár Sándor stand-up estjét. Balatonbogláron Kern András, Udvaros Dorottya és Gerendás Péter is fellép, Földváron a 10. születésnapot a Budapest Bárral ünnepli a KULTKIKÖTŐ, a szezont pedig a Budapest Jazz Orchestra zárja majd.

Kompkoncertek
Szántód-tihanyi rév, június 27., szeptember 19.
A 2014-es nyár egyik legkülönlegesebb koncertje volt a Csík zenekar fellépése, akik a Balaton közepén játszottak, két egymáshoz rögzített komp fedélzetén. A kompok Tihany és Szántód között a nyílt vízen cirkáltak, a koncertet kívülről élvező vitorlások gyűrűjében.
Ezt az egyedi hangulatot idén kétszer is átélhetjük. A Nagyon Balaton zenei sorozatát szimbolikusan egy-egy kompkoncert nyitja és zárja június 27-én és szeptember 19-én. Júniusban a hetvenedik születésnapját ünneplő Hobo lép a színpadra, a nyarat pedig a Vad Fruttik és a Nagy-Szín-Pad! fellépői zárják.



Kövesd a Balatont!

  •  


Incognito, Muzsikás, Kaláka, Lajkó Félix – koncertek a siófoki Kálmán Imre Szabadtéri Színpadon
Siófok, július 25, augusztus 19.
A siófoki Kálmán Imre Szabadtéri Színpad hagyományos helyszíne a balatoni kulturális életnek és a Nagyon Balaton koncertjeinek is. Idén több fellépő is érkezik Siófokra a MOL Nagyon Balaton programok részeként. Július 25-én az Incognito lép színpadra, augusztus 19-én pedig a hazai folk java: a Muzsikás, a Kaláka és Lajkó Félix.
Csárdáskirálynő 100
Siófok, július 17.
Az Operettszínház sikerdarabjai közül Kálmán Imre legismertebb és legtöbbet játszott operettje a Csárdáskirálynő, mely 2015-ben ünnepli születésének századik évfordulóját. Az 1915-ös bemutató óta világhírűvé vált magyar operett több felújítást megélt, úgy a Budapesti Operettszínházban, mint szerte az országban és a világon. Az Operettszínház előadása, KERO rendezésében friss, mai darabbá vált és a 2002-es bemutató óta töretlen siker. Vendégszerepelt Tokióban, Rómában, Tel-Avivban, Amszterdamban, Baden-Badenben és Berlinben, valamint koprodukcióban hódított Prágában és Bukarestben. Az elmúlt száz évben számtalan primadonna, bonviván, szubrett és táncoskomikus vált népszerűvé a Csárdáskirálynőnek köszönhetően, melynek jubileumi évét a Budapesti Operettszínház nagyszabású turnéval ünnepli meg. Tavaly új díszletet, a jubileumi évben pedig Füzér Anni tervezőnek köszönhetően art deco stílusú, új jelmezeket kap az előadás, amely folyamatosan úton lesz 2015-ben. Külföldi állomásai közül kiemelkedik München és Omán, míg belföldön az ország szinte minden nagyvárosában találkozhat a közönség a darabbal és benne Fischl Mónikával, Lukács Anitával, Dolhai Attilával, Boncsér Gergellyel, Vadász Zsolttal, Kállay Borival, Szendy Szilvivel, Dancs Annamarival, Kerényi Miklós Mátéval, Szabó Dáviddal, Földes Tamással és Faragó Andrással a főbb szerepekben. A tavaszi kőszínházi előadások után a Csárdáskirálynő 100 turné is kezdetét veszi. Ennek egyik állomása nem is lehetne más, mint a szerző, Kálmán Imre szülővárosa, Siófok, azon belül is a nevét viselő szabadtéri színpad.

KeszthelyFest
Keszthely, július 2-4.
Keszthely városi fesztiválja idén másodszor kerül megrendezésre, ezúttal július 2 és 4 között. A négynapos rendezvénysorozat a Festetics Kastély – főtér - Balaton-part-tengelyen szerveződik, ahol a koncertektől az utcaszínházakon, népi játékokon át a balatoni borokig különféle programok, látni- és kóstolnivalók lesznek. A MOL Nagyon Balaton színpadán a Pankastic, Gájer Bálint, valamint a Nagy-Szín-Pad! versenyzői közül a Margaret Island és az Ocho Macho szerepel. A Festetics Kastély tükörterme és a Fő téri plébániatemplom két különleges komolyzenei koncertnek ad otthont.

MasterCard Balaton Sound
Zamárdi, július 8-12.
A Nagyon Balaton rendezvénysorozat ötletgazdái és létrehozói – a VOLT Produkció két tulajdonos-ügyvezetője, Lobenwein Norbert és Fülöp Zoltán - a 2007-ben életre hívott Balaton Sound-on keresztül kerültek szoros kapcsolatba a Balaton Régióval. Az idén kilencedik alkalommal megrendezésre kerülő, immár MasterCard Balaton Sound nevet viselő esemény a hazai fesztiválszervezés egyik sikertörténete lett.
A 2015-ben 5 napossá bővült fesztiválra talán minden eddiginél erősebb line up-ot sikerült összeállítania a szervezőknek, így Zamárdiba látogatnak az elektronikus zene olyan sztárjai, mint a jubileumi turnéval visszatérő Faithless, Tiesto, a Swedish House Mafia két alapító tagjának formációja, Axwell v Ingrosso, a DJ Mag szavazásán a világ jelenlegi legjobb dj-jének megválasztott Hardwell, Dimitri Vegas & Like Mike, a Grammy-díjas Zedd és Nicky Romero. A hip-hop, r’n’b műfajok nagyágyúi is fellépnek a Balaton partján, többek mellett Jason Derulo és Ludacris.
Az idei fesztiválon az egyedi kialakítású és rendkívül látványos, 2013-ban Lollipop díjjal kitüntetett MasterCard Nagyszínpadon kívül további három programhelyszín (a megújuló a Telekom Aréna, a vízpartra telepített Terasz és a Jager Aréna), valamint számos kisebb-nagyobb színpad és partihelyszín, napozóterasz, lounge, koktélbár és vízre épült stég – köztük egy exkluzív kialakítású yacht - várja a Sound rajongóit.
A tavalyi évben bemutatkozó Nagyon Balaton Gasztroudvar átalakul, és a parton, valamint a Balaton vizére épült Teraszon elsősorban a balatoni borvidék legjobb pincészeteinek borait és pezsgőit, valamint a régió éttermi specialitásait kínálják majd, hazai dj-k élő szettjeinek kíséretében. Ugyanitt a Nagyon Balaton szervezői rendhagyó tárlat és egyedi installációk segítségével mutatják be a Balaton Régiót, de megtalálhatók lesznek különféle hazai designerek, alkotóművészek Balaton tematikájú szuvenírjei is. A Nagyon Balaton Terasz szakmai és együttműködő partnere lesz az idei évben is a Magyar Konyha, a We Love Balaton, valamint a Balaton Kör.



Kövesd a Balatont!

  •  


Kálibuli
Köveskál, Mindszentkálla, Szentbékkálla, június 27.
A Kálibuli egy egész napos gasztro- és kulturális fesztivál a Káli medencében június utolsó hétvégéjén. Az Északipart magazin szervezésében 3 faluban várják a környékért eddig is rajongókat, vagy a most vele ismerkedőket: Köveskálon, Szentbékkállán és Mindszentkállán.
Köveskálon a vendéglátók a Káli-medence 3 leghíresebb étterme (Kővirág, Káli Art Inn, Mi a Kő), és legjobb északiparti borászatok (Liszkay, Istvándy, Laposa, Káli Kövek és még sokan mások).
A csak elővételben kapható gourmet menükkel a három étterem három fogásos degusztációs menüje ehető végig, borkóstolóval. A többi látogató a la carte étlapról és a helyi termelők kínálatából fogyaszthat.
Napközben Köveskálon élőzene, gyerekprogramok, gasztro- és kulturális előadások (Mautner Zsófi, Herczeg Ágnes, Makk Károly, Varró Dani, Vass László), Szentbékkállán interaktív művészeti műhely várja a vendégeket. Este pedig fergeteges afterparty a Budapest Bárral és Bangó Margittal Mindszentkállán.

VinCE Balaton – borfesztivál a vízen és vízparton
Balatonfüred, július 2–5.
Harmadik alkalommal rendezik meg a balatonfüredi Tagore sétányon, az ország talán legszebb vízpartján a VinCE Balaton borfesztivált. A Kékszalag tókerülő vitorlásversennyel egyidőben borral teli pohárral szurkolhatunk a versenyzőknek a parton, de akár hajóról is, a fesztivál különlegessége ugyanis, hogy boros „élménykurzusokat” tartanak yachtok fedélzetén. Több mint 60 válogatott kiállító kínálja portékáját a pezsgőktől a kézműves sörökön át az ínyenc halételekig. A vízparti színpadon már délután elkezdődnek az ingyenes koncertek – fellép többek között a Budapest Voices, a Bohemian Betyars és Antonia Vai, a kicsiket pedig gyermekprogramok várják. A fesztiválra a belépés ingyenes.
A minőség garanciája az ország vezető bormagazinja, a VinCE Magazin, amely minden év márciusában a nemzetközi borszakmát hozza el a VinCE Budapest Wine Show-n, nyáron viszont a szakmai rendezvény „kabrióváltozatával”, a VinCE Balatonnal várja vendégeit lazább hangulatban, de ugyanúgy minőségi kompromisszumok nélkül. A VinCE Balatonon ugyanis csak olyan borászatok kínálhatják boraikat, akik a magazin valamely vaktesztjén korábban már szereztek négycsillagos, azaz kiváló minősítést.



Kövesd a Balatont!

  •  


ARTplacc kortárs művészeti és design fesztivál
Tihany, július 22-26.
A hazai, fiatal kortárs kultúra legmenőbb intézményeit, produkcióit, alkotóit és előadóit kínálja a tihanyi ARTplacc kortárs művészeti és design fesztivál, július 22-től július 26-ig, a Balaton partján, a tihanyi révnél. Kiállítások és mozi, zenekarok, design, DJ-k és fotóbloggerek, étel, ital, kortárs tánc, színház, irodalom és függőágyak. Az ARTplacc a nyár egyik legizgalmasabb eseménye lesz.
A tematikusan felépülő ötnapos rendezvényen az egyes művészeti ágak programjai mellett egyaránt lesznek workshopok, beszélgetések, interaktív foglalkozások, külön a legfiatalabb korosztály számára is. A délután a szakmai beszélgetéseké, a gyerekszínházi és egyéb családi programoké, melyek aztán, az éjszaka közeledtével folyamatosan váltanak át a szórakozásba: minden este lesz mozi és színházprogram, naplementekor felvezető, warm-up szettek, majd az élőzenés koncertek után ismét DJ-k szelektálják a zenét. A művészeti programban különféle projektekkel vesz részt a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, a Ludwig Múzeum, a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ, a Magyar Képzőművészeti Egyetem és idén először a Design Terminál is.
Az ARTplacc idei művészeti programja a feltörekvő fiatal művészekre koncentrál. Ennek részeként az eddigi galéria sátor megannyi képzőművészeti „one-man show”-nak ad helyet, ahol a kiállító 35 év alatti képzőművészek saját maguk is jelen lesznek. A fesztivál színpadán pedig szintén olyan nevekkel találkozhatunk, akiket fiatal koruk ellenére egyre többen emlegetnek már.

Művészetek Völgye
Kapolcs, Vigántpetend, Taliándörögd, július 24 – augusztus 2.
25 éves a Művészetek Völgye! Magyarország legnagyobb összművészeti fesztiválja idén több ezer programmal és fellépővel ünnepel a Balaton-felvidéken július 24-től augusztus 2-ig. A magyar kulturális, zenei, színházi, irodalmi élet színe-javát felsorakoztató programsorozat mindenkori titka a hagyományok és az újdonságok összhangja és a közvetlen, felszabadult légkör.
Idén udvart indít a Momentán Társulat, valamint Hajós András és a Modern Art Orchestra. Még több zenét ígér a Blue sPot Major, újdonságokkal készül Harcsa Veronika, ellátogat a Völgybe Pintér Béla és Társulata, az Art Moments, Lajkó Félix és Tony Lakatos. Nem hiányozhat Hobo, a hagyományőrző Muharay Szövetség és a gyerekek kedvence, a Kaláka Versudvar sem. Újraéled a Klastrom, amin a Fonó Budai Zeneház és az NVC, azaz a világzene és az elektronikus életérzés osztozik majd. Felbukkan a Balaton Method, a Hello Wood zenei programokat és gyerektábort is szervez, a Design Terminál pedig workshopokat és koncerteket.

IV. Paloznaki Jazz Piknik
Paloznak, augusztus 7-8.
2015. augusztus 7-8-án újra megrendezik a Paloznaki Jazz Pikniket a Balaton északi partján. A Homola Pincészet által szervezett fesztivál a tavalyi nyár nagy meglepetése volt: két nap alatt közel ötezren látogattak el a festői kis faluba. Paloznak utcái megteltek élettel, illatokkal, zenével, andalgó emberekkel, és ez idén sem lesz másképp! A Jazz Piknik a nyár egyik leghangulatosabb programja, fűben ülős jazz koncertekkel, naplementével, finom borokkal, tánccal. Mind a zenei kínálat, mind a közreműködők, mind a gasztronómia tekintetében igazán különleges, minőségi eseményre számíthatnak az idelátogatók.
2015-ben a szervezők ismét 2 színpaddal és 12 felejthetetlen koncerttel készülnek. A Tájház udvara az élőzenés klubok felhőtlen hangulatát idézi, a Paloznak szélén felállított nagyszínpadon a csillagos ég alatt rangos előadókkal és különleges koncertekkel találkozhatnak a látogatók.
A T-Systems nagyszínpadon péntek este az Amoeba, Fábián Juli & Zoohacker, majd a nemzetközi jazz fesztiválok egyik legnagyobb sztárja, a Jazzanova ad koncertet. Szombaton az Infinity kezdi az estét, utánuk a Soul Surge következik, majd egy igazi jazz csillag lép színpadra: a szaxofonlegenda, Candy Dulfer perdíti táncra a közönséget.
A Tájház udvarán a Homola Pincészet színpadon pénteken a Marosi Zoltán Band, Pribojszki Mátyás és zenekara, majd Little G. Weevil lép fel. A szombat Myra Monoka live act-jével indul, majd Gubás Gabi és zenakara valamint a Barabás Lőrinc Quartet ad koncertet.
Találkozzunk Paloznakon augusztus leghangulatosabb hétvégéjén.



Kövesd a Balatont!

  •  


B.my.Lake
Zamárdi, augusztus 19-22.
Harmadszor kerül megrendezésre az „elektronikus zene Mekkájaként” is gyakran aposztrofált B.my.Lake, mely 2013-as debütálásakor azonnal Magyarország egyik legnépszerűbb fesztiválja lett, és rögtön a hazai e-zene rajongók elsőszámú nyári célpontjává vált.
Népszerűségének, előremutató szemléletének és rendkívül színes programkínálatának köszönhetően már az első évben elnyerte az „Európa Legjobb Új Fesztiválja” díjat a holland European Festival Awards-on. Nem is csoda, hiszen a szervezők (a VOLT Produkció és a Deadcode Produkció) egy igazán hiánypótló line-uppal robbantották be a fesztivált a köztudatba, amit tavaly még több fellépővel, extravagáns látványelemekkel és újabb sikerrel koronáztak meg. 2014-ben ugyanis a négy naposra bővített B.my.Lake, fennállásának második évében bekerült Európa Legjobb 10 „kisméretű” fesztiválja közé.
Az innovatív kezdeményezéseknek közel sincs vége! Idén a B my Lake a Budapesttől mindössze 110km-re található „fesztiválfővárosba” teszi át székhelyét, és közvetlenül a vízparton, a káprázatos balatoni panorámával rendelkező Zamárdiban várja az érdeklődőket, minden eddiginél erősebb programmal.
A kortárs elektronika legmeghatározóbb előadóit felsorakoztató B.my.Lake augusztus 19-én nyitja meg kapuit egyedülálló hang-fény-és látványelemekkel, s az óriási érdeklődés ellenére is igyekszik megtartani közvetlen, „butik jellegét”.

STRAND - Nagyon zene fesztivál
Zamárdi, augusztus 19-22.
Tavaly, a STRAND – Nagyon Zene Fesztivál második évében egy új és igazán sikeres fesztivál született, amelyen 72.000-en vettek részt. Ma már nem kérdés, hogy ez egy sikersorozat kezdete, amely túl azon, hogy fesztiválozók tízezreinek jelent élményt és örömöt, a Balaton Régió egyik legnagyobb vonzerejű turisztikai eseménye is egyben. Idén nyáron a tavalyinál is több vendéget várnak Zamárdiba, ahol az MR2 Petőfi rádió kedvenc hazai zenekarai és előadói mellett Steve Aoki, a Simple Plan, az All Time Low, a House of Pain és a New Found Glory is fellép. A Petőfi Rádió és a Petőfi TV élőben közvetít az eseményről

Yacht Balaton - vitorlás találkozó és szuper szexi ponton-party három felvonásban
A Balatonon, több időpontban
A Yacht Balaton egy új típusú vitorlás találkozó, ahol a kihajózás, a balatoni naplemente és a szórakozás kéz a kézben jár. A nappali veszteglés, a kivilágított hajók és a vízen spontán lértehozott kikötő a Balaton egészen új arcát mutatja be, egy olyan egyedi party-sorozatot eredményezve, melynek fő helyszíne a víz.
A Yacht Balatont a Konyhakör alapítói, Kálmán Andris és Tenner Beni indították el egy adriai vitorlázásból inspirálódva. A szervezéshez pedig a Balaton olyan szerelmesei csatlakoztak, mint Koleda Petra, Csókay Gergely (Budapest Essentials) és Ráday Dávid (Hello Wood).
A 2014-ben, demóként kipróbált koncepció várakozásokat felülmúló sikerességének köszönhetően 2015-ben a Yacht Balaton több eseménnyel jelentkezik, és még magasabbra teszi a mércét: nagyobb vízfelületen, még több vitorlással, még nagyobb bulikat szervez - azzal a céllal, hogy egy teljesen egyedülálló nyári élményben legyen része mindenkinek, akit érdekel, mi van a parton túl.
Ebben az évadban a Yacht Balaton több zenei stílust költöztet a tó közepére: lesz például hip-hop/r’n’b a Bulika sorozattal karöltve és egy Electronic matiné keretében a nappali house szenzációként ismertté vált City Matiné hagyja el a szárazföldet.
2015-ben az első Yacht Balaton június 6-án kerül megrendezésre.
Sail the date!

Füredi Borhetek
Balatonfüred, augusztus 11-30.
Balatonfüred 1932 óta megrendezett hagyományos borfesztiválja, a Füredi Borhetek nem csak pár napig tart, mint a balatoni borfesztiválok többsége, hanem augusztus közepétől a hónap végéig. Ezalatt az idő alatt nem csak számtalan környékbeli borász kínálja az italait a hangulatos Tagore sétányon, de folyamatosan koncerteznek a magyar könnyűzene, a pop és a folk ismert szereplői. Ezúttal sem lesz ez másként. A fellépők között pedig idén is ott lesznek a VOLT Produkció és az MR2 Petőfi rádió Nagy-szín-pad! tehetségmutató versenyének fellépői is.



Kövesd a Balatont!

  •  


Festival

Recommended by yuppi.hu

Legtöbbet olvasott